keresés

2016. december 14., szerda

Mobilok háborúja: A Nokia visszatér

A Nokia hosszú-hosszú utat tett meg az évtizedek során. Az első nagy áttörést még a rendszerváltás előtt, 1987-ben érték el, amikor is a Szovjetunió vezérét, Mikhail Gorbacsovot lencsevégre kapták, ahogy egy Mobira Cityman Nokia-Mobira telefonkészülékkel telefonál Helsinkiből moszkvai kommunikációs miniszterének. Aztán a rendszerváltás után, 1992-ben bemutatták a Nokia 1011-et, az első tömeggyártású GSM mobiltelefont. Alig 6 év se kellett, és világelsők lettek a mobiltelefonok piacán. Majd az új évezred eleje technikai fejlődést, a 2007-2008-es évek viszont az iPhone-t és a gazdasági világválságot hozták, amire már csak hab volt a tortán, ahogy a 2010-es évek elején megtörtént a nagy "okostelefon-bumm" az iPhone és az Android alapú készülékek folyamatos elterjedésével, térnyerésével, amely szépen lassan megfosztotta a céget egykori dicsőségétől, státuszától. Ezen már a Microsoft-tal való, 2011-ben kötött megegyezés, és ezáltal a Lumia okostelefonok megjelenése, valamint a cég Microsoft általi felvásárlása sem segített. A Nokia halott volt.

Porból lett, a ködbe vesz?


De csak volt, mivel idén a Helsinki székhelyű HMD Global és a Foxconn leányvállalata, a kínai FIH Mobile összesen 350 millió dollárt fizetve a Microsoft-nak, megvette, avagy jobban szólva visszavette attól a Nokia név használatához való jogokat, ami ez előbbihez került így, és a készülékek értékesítését, marketingjét és disztribúcióját fogja ellátni, míg a gyártásért ez utóbbi fog felelni, miképp megkapta a Microsoft-tól a Microsoft Mobil Vietnam részleget, az ottani gyárral együtt. Nem mellesleg az eredeti Nokia is részt vesz a fejlesztésben, ahogy a finn cég az őket illető jogdíj-részesedést is megkapja. Ezzel együtt a Microsoft már idén májusban bejelentette, hogy befejezi a "butafonok" gyártását, ahogy az okostelefonokra is feltehetőleg elég kérdéses jövő vár náluk, ha a sokat pletykált, amúgy eléggé ígéretes Surface családot kibővítő Surface Phone-t tényleg meglépik, ám azt is elbukják végül. Mit hoz vajon a jövő? A pletykák szerint mindez jövő év januárban kiderül, a CES 2017 rendezvényen.

Android alapokon


2017 sorsfordító év lesz a Nokia számára, és talán a mobiltelefonok piacán is a régi név visszatérésével. Már csak azért is, mert a BlackBerry-hez hasonlóan már ismert terepen próbálkoznak meg ők is, hiszen androidos okostelefonok és táblagépek várhatóak tőlük. Sok mindent egyelőre még nem lehet tudni a részletekről, azonban annyit biztosra vehetünk a rendelkezésre állő időkeretet figyelembevéve, hogy legalábbis első körben nem nagy valószínűséggel számíthatunk nagy durranásra, ahogy viszonylag rövid alatt kell összeállítaniuk egy egyedi Android ROM-ot. Mindenesetre bízzunk a legjobbakban, és kívánjunk sok sikert a Nokiának ebben a harcban! Ha más nem, a butatelefonok császárai biztos ők maradnak, mivel még mindig hatalmas kereslet mutatkozik ezekre a készülékekre...

Valami régi, valami új: A Nokia 150


December 13-án bemutatkozott az első, már a HMD gondviselése alatt készülő Nokia butafon, a Nokia 150, illetve annak dual simes változata, a Nokia 150 Dual SIM, amely párost jövőre, az első negyedév folyamán kezdik el forgalmazni, ezzel megadva az első löketet a Nokia márka felélesztésének. A telefont a Series 30+ szoftverplatform, avagy alkalmazás UI - amely bár lényegében annak tekinthető, mégsem teljes értékű mobil operációs rendszer - hajtja, és 2,4 inches QVGA kijelzővel, T9 billentyűzettel, LED-vakus VGA kamerával, micro USB és Bluetooth 3.0 csatlakoztathatósággal, 32 GB-ig való microSDHC kártya bővíthetőséggel és 31 napnyi készenléti, 22 órányi beszélgetési, 40 órányi zenehallgatási, illetve 56 órányi rádióhallgatásnyi idővel rendelkezik. A készülék (adók nélkül) 26 dollárba, avagy a jelenlegi árak szerint hozzávetőlegesen 7700 forintba fog kerülni.



Források:


Nokia: the rise and fall of a mobile phone giant - theguardian.com, Angela Monaghan, 2013. 09. 03.
Jövőre érkeznek az androidos Nokiák - hwsw.hu, Hlács Ferenc, 2016. 12. 05.
Abbahagyja a telefongyártást a Microsoft - hwsw.hu, Gálffy Csaba, 2016. 05. 18.
Microsoft Surface Phone release date, news, specs, rumours and price - trustedreviews.com, Sean Keach, 2016. 12. 08.
Tízezer forintba sem kerülnek: itt vannak az új Nokia-telefonok - hvg.hu, Balogh Csaba, 2016. 12. 13.
Bemutatkozott a Nokia 150 alapmobil - pcworld.hu, Wiezner István, 2016. 12. 13.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése