keresés

2017. december 8., péntek

Microsoft / Apple (a személyi számítógép térhódítása)


A kezdetek

Az első személyi számítógépek elterjedésének csatájában a Microsoft és az Apple közül egyértelműen a Microsoft került ki győztesként a 80-as 90-es években. A cég korán felismerte a szoftver és hardver szétválaszthatóságát és hogy a kettő közül a szoftver a lényeg. Ezzel az üzletpolitikával a felhasználók különböző minőségű gépeken használhatták ugyanazt a Windowst, így egy erősen őrzött monopol helyzet alakult ki. A 90-es évek végén az Apple kitartó innovatív, gyakran úttörő csúcstechnológiai fejlesztésekre törekedett, amelyekkel az ezredforduló után hatalmas sikereket ért el. 


Az ezredforduló után az okos mobil eszközök, köztük az okos telefonok elterjedése teljesen átalakította az informatikai piacot. Az Apple úttörő szerepet töltött be, ezen eszközök fejlesztésében és terjesztésében és egyre inkább megerősítette pozícióját. Először a zeneiparban aratott elsöprő sikert, majd a mobilpiacot forgatta fel teljesen. Az iPaddal az érintőképernyős táblagép bevezetésével pedig végleg megtörte a netbook-ok népszerűségét. A Microsoft megpróbált felzárkózni a Windows 8 érintőképernyős kialakításával, a mobilpiacon pedig felvásárolta a Nokiát, hogy a Lumia márkanéven árult okostelefonjaival felvegye a versenyt az androidos és Apple készülékekkel szemben.
Lássuk ki mire jutott?

Jelenkor


2016 karácsonya táján érdekes hírt közölt a Statcounter, egy webes analízissel foglalkozó független vállalat. Folyamatosan vizsgálták a webes oldalak látogatottságának forrásait és eddig mindig a hagyományos internet forgalom került ki győztesként, azonban 2015 óta a hétvégi forgalom már a mobilnet irányába tolódott el. 2016 karácsonyán azonban átbillent a mérleg és már a hétköznapokat is a mobilnet használat uralta. Természetesen továbbra is megfigyelhető egy felhasználói hullámzás a hétköznapok és a hétvégék között. A desktop forgalom hétköznap ugrik meg, míg a hétvége a mobilos internetezés ideje. Ez az arány attól is függ, hogy melyik országot vizsgáljuk. Míg a fejlett nyugati- (köztük Magyarország) és távol-keleti országokban még mindig az asztali számítógépek uralma a jellemző, addig a fejlődő országokban, mint India és Afrika a mobilnet-desktop használók aránya 80%-20%. Ennek oka, hogy az olcsó okoseszközök elterjedésével hatalmas tömegekhez jutott el az internet.

És hogy miért is olyan érdekes ez a hír?

A két nagy rivális Apple és Microsoft közül ez a statisztikai eredmény az utóbbinak rossz hír, hiszen 2017 októberében jelentette be a Microsoft, hogy a Windows mobilnak nincs folytatása. Nem várhatók új telefonok, sem új operációs rendszerek, csak az eddig eladott készülékek támogatását folytatják még egy darabig. Tehát úgy tűnik, hogy mobil piacon az Apple a nyerő! 
Vagy nem?
A Microsoft ismét bedobja a jól bevált régi receptet és a szoftvert szétválasztja a hardvertől. A Microsoft ezentúl félévente kiad egy nagyobb frissítőcsomagot a Windows 10 rendszeréhez és az ebben megjelenő felhőalapú vágólap képes lesz akár képeket, szöveget, gifeket és más tartalmakat oda-vissza mozgatni a windowsos gépek és az iOS-t vagy Androidot futtató mobilok között. Ezzel a lehetőséggel bár a konkurenciát erősíti, de mégis a saját Windows operációs rendszerét és a felhőszolgáltatását terjesztené el szélesebb körökben. Minek a hardveren gondolkodni, ha azt már valaki jól megcsinálta? 

De hogyan is állunk laptop és tablet területen?

Idén, 2017-ben is számos újdonságot mutatott be mindkét cég a nagy közönségnek. 2017 júniusában került a boltokba a Microsoft Surface Laptop, ami az Apple MacBook Air konkurenciája lehet. Gyönyörű formatervezés jellemzi ezt a szupervékony 13,5 collos érintőkijelzővel, 4 GB RAM-mal, 128 GB tárhellyel és 14,5 órán át működő akkumulátorral felszerelt gépet és a vadonatúj Windows 10 S fut rajta. Ezt a laptopot már kimondottan arra fejlesztették ki, hogy a szoftver és a hardver egymást erősítve egy forrásból, műhelyből származzon. Ismerős ez az üzletpolitika?


Tablet területen a Surface Pro 5 a kihívója az Apple iPad Pro-nak. A formatervezése felveszi a versenyt az Apple kifinomult stílusával, bár megrögzött Apple-rajongók szerint még mindig van mit behoznia. Használhatóság és kompatibilitás szempontjából azonban még mindig felülmúlja vetélytársát a Microsoft. A kérdés mindig ugyanaz: Mire kell a felhasználónak a táblagép? Ha egy szépen dizájnolt, szuper kamerás gépen csak AppStore-ban vásárolt alkalmazásokat akar biztonságosan futtatni akkor az iPad Pro tökéletes választás. Aki pedig Flash, Java és Win 32 alkalmazásokat akar használni annak ajánlott a Surface Pro megvétele. Így ezen a területen nem sokat változott a világ, a két óriás továbbra is kiszolgálja saját rajongó táborát új eszközökkel.


És, hogy mit hoz a jövő?

2017 októberében számos hírportál azt állította, hogy az Apple, egy hajlékony kijelzővel rendelkező mobilon dolgozik. Bár rögtön jött a helyesbítés, hogy valószínűleg csak 2020-ban kerül a bevezetésére sor, azért érdekes lehetőségeket rejt magában ez az elképzelés. 

A nem is olyan távoli jövőben már a mi otthonainkban is megjelenik a mesterséges intelligencia. Az Ignite konferencián a Microsoft olyan új IT-megoldásokat mutatott be, amelyek egyesítik a felhőszolgáltatások és a mesterséges intelligencia előnyeit. A kezdetekben az üzleti szféra és az oktatás területére juttatnák el ezen szolgáltatásokat, de onnan már egyenes út vezet a mindennapi felhasználókhoz.

Kíváncsian várjuk a fejlesztéseket!

Kép források:

1. kép: Windows vs Apple 
2. kép: Mobilnet uralma

3. kép: Goodbye windows mobil


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése