keresés

2018. május 8., kedd

Mesterséges intelligencia - jelenlegi helyzet

A technikai fejlődés napjainkra érte el azt a szintet, hogy megfelelően sok adat áll rendelkezésre a tanuló algoritmusok, a statisztikán alapuló programok számára, amelyek a mesterséges intelligencia alkalmazások alapjai.

Gépi tanulás


Az Oracle előrejelzése szerint 2018-ban a gépi tanulás nagyobb változást hoz majd az emberek életében és munkájában, mint bármely más technológia az internet felemelkedése óta. 

A növényeknek fényre, a gépi tanulást végző algoritmusoknak pedig adatokra van szükségük a fejlődéshez, és minél több adathoz férnek hozzá, annál okosabbá válnak, és a döntéshozó képességük is fejlettebb lesz. A gépi tanulás elterjedése kéz a kézben halad a felhőalapú számítástechnika bővülésével. A felhőalapú megoldások egyre nagyobb adattömeget tesznek elérhetővé a gépi tanulást végző algoritmusok számára, felhasználva a hálózat minden szegletében megtalálható információkat.

Nagy verseny van a nagyhatalmak között, hiszen ahogy Putyin meg is fogalmazta: "Azé az országé lesz a világhatalom, aki elsőségre tesz szert a mesterséges intelligencia kifejlesztése területén."


A gépi intelligencia egyes specifikus feladatokban már igen, általánosságban véve azonban még mindig nem tudja felvenni a versenyt az emberi aggyal. Összezavarodik, ha az inputokat megváltoztatják. Ha például akár 2 százalékkal változtatnak a fényerősségen egy videojátéknál, a robot nem tud tovább játszani, nem tudja értelmezni az input megváltozását. Vagy gondoljunk az önvezető autóra, melyet le lehet bénítani egy köré rajzolt záróvonallal.


Jövőkép


Egyre többen kongatják a vészharangot, hívják fel a figyelmet a mesterséges intelligencia térhódításának veszélyeire, írja a HVG.
Korábban, már írtak róla, hogy  a nemrég elhunyt Stephen Hawking (korunk talán legnagyobb elméleti fizikusa) és Elon Musk (PayPalSpaceXTesla Motors, ...) is úgy gondolja az önmagukat fejlesztő gépek már a közeljövőben veszélyessé válhatnak, mert képesek lesznek egyre gyorsabban újratervezni magukat. Az embert fékezi a lassú biológiai evolúció és nem tud versenyezni a mesterséges intelligenciával, az intelligens gépek előbb-utóbb átveszik az uralmat az emberek felett. Legutóbb Sergey Brin, a Google társalapítója írt szokásos éves levelében a mesterséges intelligencia terjedésének hatásairól. Szerinte az Alphabet Inc. (a Google cégek ernyővállalata) minden problémát figyelembe vesz, beleértve az algoritmusok munkaerőpiacra és az álhírek terjedésére gyakorolt hatását is.


Egy nemrég készült tanulmány szerzői (14 intézmény 26 kutatója, többek között a Cambridge-i, Oxfordi és a Yale Egyetem szakemberei) azonban nem a sci-fi filmekből ismert lázadást tartják a legnagyobb veszélynek, hanem a mesterséges intelligencia rossz célokra való felhasználását. A tanulmány konklúziója az volt, hogy autoriter államok, bűnözők és magányos támadók is visszaélhetnek az új technológiával, ez veszélyt jelent a digitális, fizikai és politikai biztonságra, mivel nagyméretű, pontosan célzott, nagy hatékonyságú támadásokat tesz lehetővé. Arra is figyelmeztet, olyan új támadási formák kerülhetnek felszínre, amiket eddig egyetlen ember nem hajthatott volna végre, illetve olyanok is, amik a mesterséges intelligencia sérülékenységét használják ki. Álhírek publikálásával, az információk manipulálásával, akár háború is elindítható.

Kiborgokká válhatunk

 

Egyelőre nehéz eldönteni, veszély, vagy lehetőség, hogy akár kiborgokká is válhatunk. Valószínű ezt nem kerülhetjük el, ha fel akarjuk venni a versenyt a robotokkal.
„Vannak robotok, melyek hamarabb megtanulnak járni néhány óra alatt, és jóval gyorsabbak, mint a biológiai lények” – mondta Elon Musk. A mogul attól is tart, hogy Terminátor módjára a gépek fellázadnak az emberek ellen, és szabotálják megalkotóikat. „Az idő múlásával a biológiai intelligencia és a digitális intelligencia szoros összeolvadását fogjuk látni. Az egész a sávszélességről szól, a lényeg az agy és önmagad digitális változata közötti kapcsolat sebessége. Ez segít majd elérnünk az emberi és gépi intelligencia közötti szimbiózist” – mondta Elon Musk.

Alkalmazások


Az élet minden területén megjelent a mesterséges intelligencia. Az egészségügyben, közlekedésben, ügyfélszolgálati munkában, mezőgazdaságban is találkozhatunk velük. Hazai fejlesztések az önvezető autók, a neuromarketing,  a virtuális valóság,  az arcfelismerés területén értek el sikereket. Sajnos nyelvünk sajátosságai miatt, nehezebb magyar nyelvet használó alkalmazásokat létrehozni, mint angol német nyelvűeket. Szabad szórendünk, ragozó, toldalékozó nyelvünk nem kedvez az algoritmizálásnak.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése