keresés

2017. november 13., hétfő

Az Egyesült Királyság és Írország könyvtárpolitikai kezdeményezése

Az északi országokhoz hasonlóan (Dánia, Svédország) a 80-as 90-es években bekövetkező változások miatt, az angolok is úgy vélték, hogy a könyvtárakra a meglévő formában nem biztos, hogy szükség lesz. Úgy gondolták, hogy az emberek az internet és a digitalizáció miatt otthonról fogják használni a dokumentumokat és nem fognak elmenni a könyvtárba.

Változtatások a könyvtárak megtartásáért.


2003-ban a Londonban található Building Futures cég készített egy tanulmányt mely a 21st Century Libraries (21. századi könyvtárak) címet viselte. Ez a tanulmány megállapította ,hogy a könyvtárak eltünését erősen eltúlozták, mivel újratervezték magukat, és napjainkra a civil közösségi élet egyik központjává váltak.
Braintree Library 05. A szolgáltatások folyamatos bővítésével, egyre  vonzóbbá válnak a könyvtárak, a vállalkozók, és a cégek számára ,akik  nagy összegeket  fektetnek  bele, az átalakításukba ,hogy megmutassák mit tud a cégük nyújtani.  A tanulmány négy kulcsfontosságú szempontot említ,(emberek, program partnerek, helyek)  amit mindenféleképpen érdemes figyelembe venni ,a sikeres könyvtárépítéshez.

  • People (Emberek)
Emberek akik a szolgáltatásokat igénybe veszik. Ide tartoznak a könyvtári dolgozók is akik biztosítják a könyvtári feltételeket.. Ezen kívül nagy hangsúlyt kell fektetni, az emberek  Socio-Demográfiai környezetének megismerésére, és szociális helyzetére, hogy minél jobban megfeleljen a multikulturális elvárásoknak.
  • Programme (Program)
Ide tartoznak a hagyományos szolgáltatások, gyűjtemények. Azok a kötelezettségek, is amiket a könyvtáraknak teljesítenie kell, beleértve ebbe az IKT rendszereknek biztosítását, és ehhez szükséges képzéseket, a felhasználók számára.
Továbbá az E-anyagok biztosítását és más programokat.
  • Partners (Partnerek)
Kik azok akik segíteni fognak az építkezésben, majd a szolgáltatások fejlesztésében? Fontos, hogy a könyvtár tájékozódjon a környék kulturális, oktatási,  intézményeiről és azokról a cégekről, amelyek támogatják.
  • Places (Helyek)
Itt azt veszik szemügyre ,hogy a könyvtár hol fog elhelyezkedni a településen. Például megnézik ,hogy milyen a környéken a biztonság, és azt ,hogy a város központjában illetve melyik részén helyezkedjen el.


Hogyan tervezzünk könyvtárakat? (Designing Libraries Website)

Ezt az oldalt Alan Clark hozta létre csapatával az Aberystwyth Egyetemen ami jól példázza az Egyesült királyság, és Írország eltökéltségét, a könyvtárügy iránt. Az oldal 2004- ben jött létre az MLA (Museums, Libraries and Archives Council) és a Cilip (the Library and Information Association) finanszírozásával, ami lehtővé tette ,hogy folyamatosan fejlesszék és bővítsék. Ekkor még csak egy közös adatbázis létrehozása volt a céljuk, mely a tervezésnél segít az új könyvtáraknál.
2011-ben megszüntették a támogatását és egy non-profit közösségi szervezetté vált, aminek fő célja lett a könyvtárak, és könyvtárosok, támogatása mellett, mindazok segítése, akik új ötleteket szeretnének belevinni, saját könyvtáruk légkörébe. A következőkben egy-két érdekességet mutatok ezzel kapcsolatban.

A honlapon rengeteg információ és ötlet található a könyvtárépítészettől kezdve a belső tereket kialakító cégekig. A két ország legsikeresebb projectjeit mutatja be, ami példaként szolgálhat, más országok könyvtárai számára. Nagy pozitívum ,hogy az oldal folyamatosan frissül, a lelkes önkéntesek által.
A Database fül alatt, a két ország könyvtáraira kereshetünk rá, az 1990-es évektől napjainkig. Ezen kívül, megválaszthatjuk a project típusát, a könyvtár fajtáját és az országot.




A Featured Libraries alatt az egész világról találhatunk adatot, a könyvtárakkal kapcsolatban. A számos képekkel illusztrált tanulmányok között, rendkívüli dolgokra bukkanhatunk. Például Amerikában található Hunt könyvtárra ,ahol a legújabb számítógépes eszközöket ki lehet próbálni , és ahol még a  könyveket is automata bookrobot-ok szolgáltatják.

A Resources menüpontnál találhatjuk az építkezésekhez, és a belső terek kialakításához,  szükséges technológiai feltételeket, ahhoz hogy sikeres könyvtárat hozhassunk létre. Választhatunk a zöldkönyvtári kialakítástól kezdve a multimédiás tervekig mindent.

A Marketplace pont alatt, a dizájnereket, építészeket, bútor készítőket, és a technológia szolgáltató cégeket találunk, akik szintén hatalmas választékot kínálnak számunkra.



Források:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése