keresés

2017. október 17., kedd

Új erőre kapott a Glass

Eredeti, 2014-es nyilvános megjelenésekor a Google Glass nem részesült a legfényesebb fogadtatásban. Biztonság és személyi jogok kapcsán is érték kritikák a terméket, és végül el is tűnt a piacról. Azonban most új fejezet indult számára a Glass Enterprise Edition megjelenésével, ipari pályákon hódított magának teret a szemüveg.

Új feladat
A Glass Enterprise Edition célja egy specializáltabb színtér meghódítása az általános piac helyett, mégpedig az olyan munkahelyeké, ahol sokat segít a dolgozóknak, ha plusz információkat láthatnak, miközben a kezük szabadon marad, és nem kell félbehagyniuk addigi tevékenységüket.
Jay Kothari, a Google Glass projektvezetője az Enterprise Edition széleskörű elérhetővé válását bejelentő blogbejegyzésében beszámol egy, egyik legkorábbi partnerük, a GE Aviation-nél tett látogatásáról, ahol a repülőgéphajtóművek összeszerelésén és javításán dolgozó munkásoknak létrákon kellett fel-le mászkálniuk két lépés között, hogy vaskos, nyomtatott kézikönyvekben ellenőrízzenek instrukciókat.

Balra: egy repülőgéphajtómű összeszerelési kézikönyve
Jobbra: egy Glass Enterprise Edition, amit ma használnak helyette
Ma ehelyett Glass-t használnak, ami videókkal, animációkkal és képekkel kiegészítve vetítik az instrukciókat egyenesen a szemük elé, így nem kell félbehagyniuk a munkát, hogy egy kézikönyvben vagy számítógépen nézzék meg, mi a következő lépés.
Amióta a Glass-t használják, nem csak az összeszerelés kulcsfontosságú pontjain csökkentették a hibák előfordulását, de becsléseik szerint a munkások hatékonyságát is növelték 8-12%-al.

Egyéb területek
Egy másik partnerük, a DHL is hasonló eredményeket élvez. A raktári munkásaik ma Glass-on keresztül, valós időben kapják az instrukciókat, vizuális segítségekkel kiegészítve, honnan hova kell az árukat mozgatni, polcokról a céljuk felé, hova kell a megfelelő csomagot a megfelelő helyre rakni a rakodókocsikon. A munkások hatékonyabban és kényelmesebben dolgozhatnak, és becslések szerint a kézbesítési vonalak hatékonysága is 15%-al megnőtt.

A Glass az egészségügyben is segédkezik. A Dignity Health és Sutter Health orvosai konzultációk során többet tudnak foglalkozni a pácienseikkel, számítógépen jegyzetelés helyett a szemükbe nézhetnek, figyelhetnek a válaszaikra, kérdezhetnek, miközben a jegyzetkészítést egy a Glass-on futó szoftver végzi a háttérben. A Sutter Health orvosai úgy becsülték, ezzel átlag napi két órával csökkentették az elektronikus egészségi feljegyzések rendezésével töltött időt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése