keresés

2017. október 29., vasárnap

Sharing economy - Airbnb


"Sharing economy - minek nevezzelek?" Ezt a címet Urbán László közgazdásztól vettem kölcsön, aki a hvg.hu 2017. augusztus 30-ai cikkében remekül összefoglalta, mit is kell(ene) tudni erről. A közgazdász két csoportra (profitorientált és nonprofit) osztja a különböző cégeket, amelyek azon alapulnak, hogy bizonyos eszközöket -akár autókat vagy lakásokat is- megosszanak az emberek. Azonban mindkét csoport vállalkozásainak az alapját az internetes információs felület adja, ezen keresztül válnak hozzáférhetővé a szükséges adatok, és állnak a felhasználók rendelkezésére.
Az állam általában kétféle módon reagál az ilyen és ehhez hasonló kezdeményezésekre: vagy betiltja, megszünteti, mert úgy véli, valamilyen módon sérti az érdekeit (lásd: a magyarországi Uber ismert története), vagy pedig megpróbálja beszabályozni, hivatalos, ellenőrzött mederbe terelni. Ez utóbbira itthon főleg az Airbnb működésében lehet példákat találni.

Ingatlankiadási konferencia
2017 szeptemberében egy ingatlankiadással foglalkozó konferencián elhangzott, hogy 2010 óta a budapesti belvárosi albérletárak 2010 óta -az Airbnb terjedésével párhuzamosan átlag 20.000 forinttal emelkedtek. 5 éve csak 3-400, ma már közel 9000 budapesti ingatlan közül választhatnak az airbnb-n keresztül foglalók.

VII. kerületi tüntetés
Választanak is: augusztus végén az erzsébetvárosi "bulinegyed" (VII. kerület) lakói tüntettek a tarthatatlan állapotok miatt. Ebbe belejátszott az is, hogy rendkívüli mértékben megugrott az Airbnb cégen keresztül csak rövid időszakokra kiadott lakások száma: ez évben mostanáig már kb. 18.000 bérlés történt.
Élj úgy, mint egy helyi! - a bulinegyed lakói
 szerint otthon nem  viselkednének így.
Józsefváros már lépett is: a helyi önkormányzat szigorúbban szabályozza az alkalmi lakáskiadást. Kocsis Máté egy év eleji helyi konzultációra hivatkozik: a kiküldött leveleket 11000 lakó válaszolta meg és küldte vissza. Ennek következtében lépett életbe   október elsejétől az új szabályozás, amely előírja, hogy csak a társasház többi lakójának beleegyezésével lehet majd airbnb-zni.
(Persze, nem is itthon lennénk, ha nem lenne kiskapu: ez a szabály csak azokra érvényes, akik most vágnának bele; nem pedig a már működőkre - amelyek eddig is okozták a problémákat. )

Szigorúbb társasház - kedvezőbb adózás?
Az államok mindenütt lemaradtak viszont például az adózás behajtásában, úgy tűnik, ez sehol a világon nem könnyű feladat. Magyarországon a legújabb fejlemény, hogy az Országgyűlés elé terjesztik az új javaslatcsomagot, amely megszavazása esetén kedvezőbb adózási feltételeket biztosít a lakáskiadóknak. Ezek szerint míg a társasházi feltételek szigorodnak, az adózás könnyebb lesz majd 2018 januárjától.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése