keresés

2016. december 21., szerda

Mobile World Congress 2017: előrejelzések és várományosok

A Mobile World Congress a 2017-es évben már a 29. lesz a sorban. Jövőre Barcelonában kerül megrendezésre a világ egyik legnagyobb mobilos rendezvénye. 2017 sok szempontból is érdekes lesz, hiszen ebben az évben törtek csak fel igazán az élre a kínai gyártók és ez a tendencia nagy valószínűséggel a jövő évre is érvényes lesz. Cikkünkben bemutatjuk, hogy a szakma hogyan vélekedik a kongresszusról, illetve, hogy miket várhatunk majd.


Mi az MWC?


A Mobile World Congress a GSMA nevű cég által, 1987 óta megrendezett nagyszabású telekommunukációs esemény, amelyen a szakma újdonságai, fejlesztő cégek, kereskedők és tartalomfejlesztők mutatkoznak be. A 2017. évi kiállítás Barcelonában kerül megrendezésre február 27. és március 2. között, a nyári kiállítás pedig Shanghaiban lesz, június 28. és július 1. között. Ebben az évben a GSMA bejelentette, hogy Észak-Amerikába is elviszik a kiállítást a következő évben, ennek azonban még nincs dátuma. A rendezvényen nagyjából 200 ország képviselteti magát.

A nagy kínai várományosok

A kínaiak nagyon belehúztak az idei évben a mobilgyártás terén. A zászlóshajónak számító Huawei ebben az évben eddig 200 millió dolláros profitra szert téve a legsikeresebb Androidos gyártó lett. Tovább nőtt a Xiaomi is, a harmadik negyedéves adatok szerint már az ötödik helyen áll a kínai eladási listákon. A Lenovo felvásárolta a Motorolát, és Moto X néven moduláris mobilt kezdett gyártani. Piaci helyzete szerint a negyedik a kínai eladási statisztikák alapján.


A Huawei várhatóan bemutatja P10-es telefonját, amely a Mate 9 után szintén nagy sikert érhet el a vásárlók körében. Egyelőre még nincs meg a készülék megjelenési dátuma. Több oldalon is megjelentek már a telefonról kiszivárgott képek, így aki kíváncsi rá már megnézheti, hogy valószínűleg hogyan is fog kinézni ez az újdonság.

A Xiaomi előreláthatólag folytatni fogja Mi sorozatát, amely a Mi 6 bemutatását is sejteti, amely az egyik húzótermékük lehet a következő évben. Ráadásul a cég még az év elején bejelentette, hogy az európai piacot is szeretné meghódítani a jövő év végére, amire minden lehetőség adott.

A Lenovo frontján is újdonságra számíthatunk, mégpedig a Moto X széria tagjait mutathatják be a kiállításon. Erről a telefonról is kiszivárgott néhány kép, és a Lenovo biztosan részt vesz a rendezvényen, így esélyes, hogy ezt a telefont fogják bemutatni.

A többi nagy márka

A 2016-os év második fele meglehetősen rosszul alakult a Samsungnak, köszönhetően a felrobbanó Note 7 készülékeknek.  A jövő évben nagy eséllyel bemutatják a Galaxy S8-as telefont, amelyet nagy elvárások öveznek. Ha hihetünk a pletykáknak, a Galaxy 8 két verzióban - normál Galaxy 8 és Galaxy 8 Edge - lesz elérhető. Újdonságként megjelenhet a 4K felbontású kijelző az Edge változatban, míg a stadard verzió továbbra is 2K felbontású képernyőt kap.

Nagy visszatérésre készül a Nokia. Korábban már bejelentették a D1C névre keresztelt modell érkezését, amelynek bemutatását valószínűleg a kongresszusra tervezi a gyártó. Továbbá megjelenhetnek a C1 és a P néven futó telefonok, amelyek már Android opreációs rendszert tartalmaznak. Kíváncsian várjuk, hogy milyen is lesz a visszatérés.

Az LG az idei bemutatón a moduláris G5-tel jelent meg, viszont ez a telefon a várakozások alatt teljesített. A következő évi MWC-n lehetséges megjelenő G6 valószínűleg nem moduláris telefonként indul az okostelefonok versenyében. A cég meglehet, hogy előrukkol egy vezetéknélküli töltővel is.

Érdekes fejleményeknek nézünk elébe a 2017-es évben is. Meglehet, hogy a piacvezető márkák olyan újdonságokkal jelennek majd meg, amelykre senki sem számít, viszont az előrejlezések alapján hatalmas átrendeződés nem várható az eladási számokban. A kínaiak tovább fognak erősödni és egyre jobban felzárkóznak majd az Apple-höz és a Samsung-hoz.


Források:

kép1, kép2, kép3

Mobile World Congress (en.wikipedia.org)
MWC 2017: Everything ou need to know (androidpit.com, 2016.12.15. Shu On Kwok)
Mobile World Congress 2017: Smartphone, smartphones, smartphones to expect (pocket-lint.com, 2016.12.02. Chris Hall)
Huawei P10: What's the story so far? (pocket-lint.com, 2016.12.02. Britta O'Boyle)
Xiaomi wants to expand to western market by the end of 2017 (phonedog.com, 2016.02.24. Alex Wagner)
IDC: Smartphone shipments up 1% in Q3 2016, Samsung's lead over Apple shrinks due to Note 7 fiasco (venturebeat.com, 2016.10.26. Emil Protalinski)
Bye bye Motorola, Hello 'Moto by Lenovo' (gadgets.ndtv.com, 2016.01.08. Ketan Pratap)
LG 6 price, release date, specs and rumors (androidpit.com, 2016.12.08. Ben Woods)
Details of Nokia's forthcoming flagships, the Nokia P and Nokia C1 emerge (digitaltrends.com, 2016.12.19. Kyle Wiggers)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése