keresés

2016. december 12., hétfő

Az Amazon innovatív próbálkozásai


Sokan ismerik az Amazont, de azt már nem tudják, hogy nem csak e-könyvek eladásával foglalkoznak, hanem saját termékekkel is próbálnak betörni a piacra. Az évek alatt létrehoztak saját márkájú e-olvasókat, tableteket, telefonokat és egy személyi asszisztenst is, aki válaszol a feltett kérdéseinkre. Mindemellett pedig folyamatosan próbálkoznak a szállítást minél kényelmesebbé és egyszerűbbé tenni. Nemrég bejelentést tettek arról is, hogy megpróbálkoznak az adatszállító kamionok forgalomba helyezésével, ami igen ígéretesnek hangzik a nagy vállalatok számára és elindítják a saját zenei szolgáltatásukat. 


Nem csak könyvekkel kereskednek, csak erről sokan megfeledkeznek

Az amazon.com elektronikus kereskedelemmel foglalkozó cég, amelyet 1994-ben alapítottak meg. Az oldalt eredetileg könyvek forgalmazására hozták létre, a későbbiekben pedig bővítették az árukészletüket. Most már bútorok, ruhák, elektronikus berendezések, CD-k, DVD-k, ételek és még számos más termék is megvásárolható az oldalon. A weboldal nem csak Amerikában létezik, hanem Németországban, Kanadában, Ausztriában, Japánban is. Bár a világ minden tájára szállítanak, Magyarországon az emberek mégis kevésbé használják, mert a szállítási költségek nem túl kedvezőek, szemben más oldalakkal, ahol a Magyarországra történő szállítás sokszor ingyenesen elérhető. Novemberben azonban hír jelent meg arról, hogy már Magyarországra is ingyen szállít az Amazon. Igaz ehhez két kikötést is tett a cég, miszerint az Amazon német oldaláról kell rendelni és 39 euró felett kell vásárolni. Ilyenkor az oldal rögtön felkínálja az ingyenes szállítást. Ez azért elég kecsegtető ajánlat a vásárlók számára és ennek hatására számítani lehet rá, hogy sokan kifogják használni ezt a lehetőséget. 


Az Amazon saját termékei

1. Kindle generáció
A Kindle az Amazon saját fejlesztésű e-könyv olvasó termékcsaládja, amely képes digitális adatok és e-könyvek megjelenítésére.  Jelenleg már a nyolcadik generációnál tartanak és évről évre újabb eszközt dobnak a piacra. Napjainkban rengetegen használnak Kindle-t, mert nagyon praktikus a kialakítása, ezért kevés helyet foglal. Akár hónapokig is kibírja feltöltés nélkül, nincs háttérvilágítás, ami roncsolná az ember szemét és a napfény sem zavarja az olvasást. A legújabb eszközökön nem csak olvashatunk, hanem zenét hallgathatunk és internetezhetünk is. 

2. Echo
Az Amazon sok mindennel próbál a piacra betörni és ilyen próbálkozásuk az Echo is. Ez egy teniszlabdás doboznyi méretű fekete henger alakú hangszóró, amely a Bluetooth hangszóró és a virtuális asszisztens keresztezéséből jött létre. Az Echo wifi segítségével ráköthető az internetre és így az Amazon felhőjéhez csatlakozik. Kéréseinket egy parancsszóval kell megkezdeni, ami az „Alexa” és ezután tehetőek fel a kérdéseink. Többek között kérhető zene, időjárás jelentés, állítható ébresztő, illetve a szükséges válaszok az Amazon felhőjében tárolt adatokból érkeznek. Tavasszal pedig közzé tették, hogy akár otthon is elkészíthető az Amazon személyi asszisztense. A részletes leírást a vállalat GitHubon tette közzé. A készüléket így akár 60 dollárból is elkészíthetjük. A múlt hónapban pedig már elindult az Amazon zenei szolgáltatása a Music Unlimited, ami az Echoval is egyszerűen lejátszható.

A készülék nem az erős hardverjéről híres, hanem inkább a szolgáltatásairól.A készülék érdekessége az előlapban rejlik, ugyanis a telefon mind a négy sarkában egy-egy szenzor található. Előzetesen keringtek arról információk, hogy a Fire Phone 3D-s kijelzőt kap, de valójában csak egy IPS panelt kapott. Viszont a négy előlapi kamera követi a fejmozgást, így a képek ennek megfelelően pozícionálhatóak be. A kamerához infravörös LED is társul, így sötétben is jó képek készíthetőek. A telefon másik kiemelt funkciója a Firefly. Ez olyan, mint a Shazam, szinte bármit képes maga körül felismerni. Emellett még található a készüléken Mayday gomb, amivel a nap 24 órájában élő technikai segítségnyújtás kapható. A Whispersync pedig az aktuális könyvet egy gombnyomással hangos felolvasásra váltja.

Ennek a készüléknek az Amazon Fire HD8 nevet adták, ami az elődjéhez képest sokkal jobb felhasználói élményt nyújt és a szolgáltatások terén is sok fejlesztésen ment keresztül. Ez a tablet a szokásos készülékektől abban különbözik igazán, hogy ezen megtalálható az Amazon személyes asszisztense az Alexa. Az Echon megjelenő asszisztenshez képest, itt az a különbség, hogy nem válaszol, ha hozzá szólunk, csak ha megnyomunk egy gombot. Mivel a készüléket szórakozásra tervezték, így a cégnél arra számítanak, hogy az emberek majd videók és zenék keresésére használják majd Alexát. Az Amazon Fire HD8 nem tekinthető egy csúcskészüléknek, így az ára sem túl magas. Mindössze 90 dollár, vagyis 25 ezer forint.





Az Amazon az évek alatt nagyon sok területre próbál betörni kisebb nagyobb sikerekkel. A Kindle még mindig az egyik legsikeresebb termékük, az eladások még mindig magasak, az emberek szeretek ezen olvasni, így ennek köszönhetően az e-book eladások is magasak. A többi termékük bár nem a legerősebb és nem a legsikeresebb, így is sokakat késztet arra, hogy megvegyék és kipróbálják őket. Mindegyik terméknek megvan a maga különlegessége, ami megkülönbözteti őket a többi márkás készüléktől. Minél több és újabb terméket dob piacra az Amazon, annál jobban látszik, hogy próbálják a hibáikat kijavítani és a legújabb szolgáltatásokkal kedveznek a vásárlóiknak.  


Az Amazon terjeszkedési módszerei, avagy minden lehetőséget kihasználnak

A nyáron mutatták be az Amazon One repülőgépet Seattle-ben, így el tudják indítani saját légi csomagszállító szolgáltatásukat is. A céljuk ezzel az volt, hogy ne függjenek a nagy csomagszállító cégektől, mint például a FedEx vagy az UPS, illetve ezzel a költségeket is csökkentenék. Első körben 20 darab Boeing 767-es repülőgépet lízingeltek az Air Transport Services Group nevű lízingcégtől. A későbbiekben ez valószínűleg bővülni fog. Mindemellett próbálkoznak a drónokkal való csomagszállítással, valamint az önműködő teherautó szállítással is. A napokban megjelent hírek szerint a briteknél sikeresen szállított csomagot az Amazon drónja. Az Amazon célja az, hogy a megrendeléstől számított 30 percen belül kiszállítsák a csomagokat. Jelenleg még csak napközben fognak szállítani és csak jó időjárási viszonyokban. A következő hónapokban egyre több vásárlónak fogják drónpostával kiszállítani a csomagját, hogy a szolgáltatást tökélyre fejlesszék. Nagy-Britannia mellett pedig az Egyesült Államokban, Ausztriában és Izraelben is fejlesztőközpontot alakít ki az Amazon, hogy így fejlesszék és terjesszék az új szolgáltatásukat, ami a Prime Air nevet kapta. 




Adatszállítás kamionnal gyorsan és biztonságosan. Ebben rejlik a jövő!

A Snowmobile-ra keresztelt kamion, komplett központok adatmennyiségét tudja majd elszállítani gyorsan, könnyen és biztonságosan a közeli AWS adatközpontba. Itt a megbízók felhőként érhetik el a továbbiakban az adataikat, mentesülve így a drága, nagy tárolókapacitású szerverpark fenntartásától. Ezeknek a kamionoknak a biztonságára különösen figyelni kell, így a GPS nyomkövetés mellett videó megfigyelés és riasztó van, illetve az adatok AES 256-os titkosítással kerülnek a rakterekbe. Itt hatalmas adatmennyiségekről kell beszélnünk, tehát az, hogy egy exabájt adatot fél év alatt tudnak átmozgatni, az hatalmas dolog. Az ilyen művelet az interneten keresztül több év lenne az Amazon szerint.Igazából ez a kamionnal történő adatszállítás elég elképzelhetetlen tűnhet nekünk, de cégek számára hatalmas előrelépés ez az újdonság, hiszen nagyban megkönnyítik és felgyorsítják a munkájukat.


Amazon könyvesbolt, már nem csak a webáruházból lehet rendelni

Bár az Amazon az online könyv értékesítés minden előnyének kihasználásával a hagyományos könyvesboltokat meglehetősen nehéz helyzetbe hozta, mégis megnyitotta 2015. november 3-án az első igazi boltját Seattle-ben. A hagyományos könyvkereskedőknek ez egy újabb rossz hír a könyveik eladására nézve. A könyvesbolt nagyon egyediknek számít. A könyvek alatt rövid ismertetők és számszerű értékelések találhatóak, illetve az árak sincsenek feltüntetve. Ezeket az Amazon oldaláról tudják megnézni a vásárlók és ugyanannyiért tudják megvásárolni az üzletben, mint a webshopban. Ezért is olyan népszerű a cég, hiszen a hagyományos könyvesboltokban a bolti és az online vásárlás árai között az online ár javára jelentős különbség tapasztalható általánosságban. Szerintem jó ötlet volt az Amazon részéről a bolt megnyitása, mert sok olyan ember van, aki szívesen nézelődik a polcok között és nem mindenki szereti elektronikusan megvásárolni a könyveket. Ez a megoldás így mindenki számára kedvező. A kisebb könyvesboltok pedig könnyebben felvehetnék a versenyt, ha az üzleteikben kedvezőbb akciókat szerveznének az olvasó közönségnek.


Felhasznált források:

Hangszóróba rejtett otthoni asszisztens Hlács Ferenc (2014.11.07.)
Amazon Echo Berze András (2015.01.25.)
Elindul az Amazon Music Unlimites (AMU) Habók Lilla (2016.11.17.)
Amazon Fire Phone Hlács Ferenc (2014.06.19.)
Amazon Tablet  DemonDani (2016.09.13.)
Amazon One Dajkó Pál (2016.08.15.)
Kamionnal történő adatszállítás Asztalos Olivér (2016.12.01.)
Az Amazon első könyvesboltja Bödör András (2015.11.16.)
Csomagot szállított az Amazon drónja Hegyeshalmi Richárd (2016.12.14.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése