keresés

2015. december 5., szombat

Okos háztartás VI. rész: a jövő háztartása


Okos hűtő, sütő, mosógép és porszívó? Még egy kicsit a jövő eszközei, bár nem is kell olyan sokat várnunk, mivel az LG piacra dobta már az első ilyen kellékeit és csak idő kérdése, hogy a háziasszonyok is felfedezzék ezeket. 



Okos hűtő, sütő


  A digitális otthon világában - ahol már mindent behálóz a WI-FI és minden pillanatban okos telefon van az ember kezében -, majd a hűtőnk ellenőrzi helyettünk a benne elhelyezett termékek szavatosságát, képet küldd nekünk (okos telefonunkra természetesen) az éppen uralkodó állapotokról a polcokon (minden ajtónyitásnál fényképez, a benne elhelyezett kamerával), és még heti étrendet is összeállít a hűtő tartalmából, amelyet a rászerelt kijelzőről is böngészhetünk.
  Sőt, ha egyáltalán nem akarunk felnézni az okos telefonunk képernyőjéről, akkor azt is beállíthatjuk, hogy a hűtőnk automatikusan rendeljen azokból az élelmiszerekből, amelyekből már kevés van.

LG Smart Refrigerator

  
  „Az LG intelligens hűtője a Smart Grid Ready technológiával is fel van szerelve, vagyis képes automatikusan módosítani a hőmérsékletét és a beállításait, ami jelentős energia-megtakarítást eredményez. Az okos hűtő leolvasztás késleltetéssel (Delay Defrost Capability) is rendelkezik, amely csökkenti az energiafogyasztást a nap bizonyos óráiban. Amellett, hogy a hűtő képernyőjén a felhasználó kedvenc tévéműsorait is megnézheti, a Smart Share funkció segítségével a hűtőszekrény és más LG Smart eszközök tartalmai megoszthatók egymással, így fényképek, zenék, filmek, naptárak és még az időjárás-jelentés megjeleníthető a hűtő kijelzőjén. Emellett a készülék nem csupán a recepteket jeleníti meg, hanem videókkal be is mutatja a fogások elkészítését a hűtőszekrény ajtaján.”
  Egy okos sütő esetében nem kell gondolkodni, hogy mit süssünk és hogyan. Recepteket ajánl nekünk (az LG eszközök kompatibilisek egymással, így pl. a sütő észleli, hogy mi található a hűtőnkben) és magától be is állítja a sütési hőfokot, időt.

 

Okos mosógép, porszívó

 

   Az okos mosógépre pl. extra mosási funkciók tölthetők le - akárcsak telefonra alkalmazások -, emellett előre jelzi az esetleges hibákat. Távolról vezérelhető telefonon keresztül, sőt, mosás végeztével értesítést küldd számunkra.

  A porszívó telefonon keresztül adott utasításokkal is irányítható és a rászerelt kamerával a lakásban is körbenézhetünk. (Nem rémisztő, ha egyszer csak bejön egy porszívó a fürdőszobába, mert a párunk kíváncsi, hogy mit csinálunk? )

  

  Biztosan van, akinek ezek tetszenek, és olyan is, akit a hideg kiráz egy ilyen önműködő, agyon digitalizált háztartástól (én is ezt a tábort erősítem), az viszont biztos, hogy érdemes követni ezek elterjedését - ha elterjednek.





IThírek
Impressmagazin

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése