keresés

2015. december 11., péntek

Okos háztartás, tárgyak, eszközök - a "dolgok internete" - "internet of things"

  „Internet of Things – egy olyan fogalom, amelyet meg kell ismerni, amikor okosotthonokról beszélünk. Ez azt jelenti, hogy a mindennapjainkban használt eszközök, háztartási gépek az interneten keresztül is elérhetőek, és képesek egymással önállóan is kommunikálni.”
 
2007. június egy mérföldkő volt az okos életben. Ekkor jelentette be az Apple első okostelefon készülékét, amivel megérkezett a nyílt mobil operációs rendszerek világa. Nem kellet sok időnek eltelnie ahhoz, hogy a kiegészítő gyártók is reagáljanak erre a hullámra. Lassan azon vesszük észre magunkat, hogy már a komplett háztartásunkat is a kezünkből vezérelhetjük. 


Új korszak a televíziózásban


  A televíziózási szokások az elmúlt években nagyon megváltoztak. Régen azt néztük, ami volt a TV-ben, manapság elérhető stream szolgáltatásoknak köszönhetően, pedig azt, amit mi szeretnénk. Nincsen másra szükség, csak egy okos TV-re és internetre.
2015-ben eljutott a televíziózás oda, hogy lényegében ugyanaz az operációs rendszere a TV-nek és a telefonnak is. Jó példa erre a Sony Androidos TV-sorozata. 
Az androidos TV-k megjelenése az okos televíziókon belül is, egy újdonságot jelent, ugyanis a legtöbb készülékgyártó saját operációs rendszerrel rendelkezik (pl. LG, Samsung – WebOS és Tizen). Az android alapú TV-k a fejlesztői háttérnek nagy segítséget jelentenek, mert a népszerű alkalmazások sokkal könnyebben és gyorsabban eljutnak a végfelhasználók TV készülékeire.

Alkalmazások az okos TV-ken
  Egy Tv készülék innentől kezdve már nem csak filmnézésre van. Számos megszokott alkalmazás elérhető egy okos TV-re, ilyen pl. a Skype, aminek köszönhetően barátainkkal máris videóbeszélgetést kezdeményezhetünk, a TV-n keresztül. Egyre több kedvelt mobil applikáció jelenik meg a TV-s alkalmazás áruházakban is, ilyenek még pl. a facebook, az instagram, stb.
  Az alkalmazások használata mellett lehetőségünk van a telefont és a TV-t összekapcsolni, pl. a Smart Share segítségével és így kivetíteni a telefon képernyőjét a TV-re, vagy a Media Link segítségével, amely fokozza kényelmünket azzal, hogy felismeri a lejátszandó tartalmat, és részletes információt gyűjt nekünk róla (mint egy filmajánló).
Emellett, ha éppen nincs meg a távirányító, a telefont is használhatjuk annak, egy applikáció segítségével.

 

Előfizethető tartalmak

  A televíziózás egyik forradalmát az előfizethető tartalmak megjelenése hozta, ilyen az HBO Go. Az applikáció lehetővé teszi, hogy egy fix havidíjért az HBO kínálatában lévő összes filmhez hozzáférjünk okostévénken, okostelefonunkon keresztül, hatalmas szabadságot kapva ezáltál.

  Ezek a szolgáltatások, programok a felhasználók számára rengeteg előnyt biztosítanak, viszont sokkal kevésbé lehetnek boldogok a konkurenciát jelentő tévétársaságok. "A fejlett piacokon egyre kevésbé ragaszkodnak az emberek a megszokott műsorrendekhez, egyre többen keresnek maguknak tartalmat a video on demand szolgáltatóknál, vagy a neten keresztül, és nem akkor néznek valamit, amikor a csatornák adják, hanem amikor megkívánják. Ez határozottan csökkenti a fizetős tévétársaságok előfizetési bevételeit, csökken a nézettség is, így a hirdetési bevételek apadása miatt eléri a többi tévétársaságot is." - írja az Index.

Mit tud egy intelligens mérleg és vérnyomásmérő?

 

  A 2008-ban alapított, francia Withings cég élen jár az egészségügyi okos kiegészítők gyártásában. A most bemutatott mérleg sem egy mindennapi háztartási eszköz.
Sorban haladva, ha rá állunk, először megjelenik a kijelzőn a testsúlyunk. A súlyunkból számítva elkészül az alap profilunk és meg fog ismerni minket az eszköz. Ez nagyon hasznos, mert így többen is lehet használni, és az adatok megmaradnak.
Ha túl vagyunk a sokkoló adaton amit kijelzett, következik a zsírtömeg mérése. Erről rögtön kapunk is egy vissza jelzést hogy ideális-e.


A harmadik mérés a pulzusunk lesz, a negyedik mérés pedig a szoba CO2 szintje. Sőt, mi több, a mérleg még egy kis időjárás előrejelzést is tud nekünk mutatni.


A mért adatok felkerülnek egy szerverre, amihez iPhone applikációink hozzá tud férni. Ezzel letölthetjük az alkalmazásba az összes mért eredményt. Nagyon szép grafikonokon tekinthetjük meg - akár évekre visszamenőleg is - az eredményeket.

  Ha már a súlyunkkal és az egyéb dolgainkkal tisztában vagyunk, fontos tudni vérnyomásunk szintjét is. A Withingsnek erre is van egy lenyűgöző okos megoldása. Hétköznapi mérőkészülékekkel ellentétben, itt is az okostelefonunkkal kommunikál az eszköz.

Withings smart blood pressure monitor
Kialakítása, ahogy a képen is látszik nagyon praktikus és könnyen is lehet ezáltal használni. Miután a mérés befejeződött, az adat a telefonon jelenik meg. Itt szintén diagrammok segítségével kiértékelhetjük, hogy ideális-e a mért eredmény. (- forrás)

 

  A Withingsnek és az Apple-nek az a jövőképe, hogy megszűnnek a leletek, és nem lesz szükség többet kartonozóra. Minden ott van egy gyári applikációban, ami bármikor elérhető, és ahonnan már csak egy gombnyomás megosztani az orvosunkkal az eredményeket.

Két teljesen hétköznapi tárgy, ami a mai világban mégis tud újat mutatni: az okosizzó és az okoskonnektor

 

Philips Hue

  Okosizzók gyártásában a legnagyobb tapasztalattal a Philips rendelkezik. Több féle foglalattal, mérettel és LED szalagos kivitellel érhető el a Philips Hue termékcsalád.

Első dolgunk a routerünket összekötni a Hue bázissal (birdge-el). Ezután már csak az okostelefonunkra lesz szükség, azon belül is pedig a Hue alkalmazásra. A telefonkészülék a bázissal kommunikál, nem közvetlenül az izzókkal - a Philips esetében. Az applikációban lehetőségek tárházával találkozhatunk: rengeteg mindent testre szabhatunk, pl. szín, fényerősség, mélység stb. 

Philips Hue izzók a szobában
Több égő használata esetén fény profilakat hozhatunk létre - előre beállítjuk a számunkra kellemes fényeket a filmnézéshez, majd ezt elmentjük, így ha filmet akarunk nézni, nem kell külön kapcsolgatni, mászkálni a lámpákhoz.
Említésre érdemes, hogy a vezérlés forráskódja szabad, ami azt jelenti, hogy nem csak gyári applikációk segítségével vezérelhetjük lámpáinkat, hanem más appokat is használhatunk vagy összekapcsolhatunk vele.

  A Nest amerikai termosztát és automatizáló cég termékeivel is együtt tud működni a Philips Hue. Ha szénmonoxid riasztás van, akkor az égők pirosan villognak, ami nagy segítség lehet a hallássérülteknek.
  Elgato Avea, LIFX rendszere nem ennyire összetett, de költséghatékonyabb és kisebb igényeket is ki tudnak elégíteni.

  Az okos izzók használatával nem csak háztatásunkat modernizálhatjuk, hanem a LED technológiának köszönhetően, lakásunk „zöldebb” is lehet.  (- iMagazin)

D-link okos csatlakozó

  Ha már bevilágítottuk az egész házat, jól jönne egy eszköz, amivel mérni is tudjuk az áramfogyasztásunkat. Többek között erre is jó az "okoskonnektor". A lelke a rendszernek szintén wifi kapcsolatra és alkalmazásra alapul. 

Ez az eszköz, más néven „okoskonnektor” telefonunk segítségével ki-be tudjuk kapcsolni a konnektort, a hozzá csatlakoztatott eszköz (pl. adapter) hőmérsékletét képes meghatározni és túlhevülés esetén magától lekapcsolni. Egy „órarendben” előre beállíthatjuk, hogy a konnektor mikor legyen aktív, így akár a konnektorba dugott lámpa magától tud működni. (- geeks.hu)

Otthoni okoskamerák

  
  A korábban bemutatott Withings termékcsalád az okoskamerát se hagyta le a palettáról. Mint minden okoskütyű, ez is kapcsolódni tud wifihez, majd így elküldeni a kameraképet a tulajdonosnak. Mi csak bedugjuk a kamerát a konnektorba, telepítjük az appot, és számtalan lehetőséggel élhetünk:
  • élőben követhetjük az otthoni eseményeket a telefonon keresztül,
  • beállíthatjuk, hogy a kamera értesítést küldjön, ha mozgást vagy zajt észlel (különböző érzékenységi fokok), és azonnal visszanézhetjük a történéseket,
  • ha bármire kíváncsiak vagyunk az elmúlt 12 órából, akkor azt visszanézhetjük, mert a kamera tárolja azt az időszakot,
  • ha otthon lévő gyermekünk épp készül odaégetni valamit a tűzhelyen, akár a kamera hangszóróján is szólhatunk neki, hogy figyeljen oda, illetve ő is hagyhat hangüzenetet nekünk,
  • plusz funkcióként ellenőrizhetjük a szoba levegőminőségét a kamera érzékelői által. (- iMagazin)

  Természetesen más gyártók sem maradtak le az okoskamera piacra dobásával, ilyen még a Samsung SmartCam nevű kamerái, amelyek hasonló tulajdonságokkal rendelkeznek, mint a Withings kamera, azzal a különbséggel, hogy van, amely képes full HD minőségben felvételt készíteni.
  A Provision okoskamera nem rendelkezik ilyen szintű specifikácókkal, de a látószög problémát kreatívan azzal oldották meg, hogy telefonon keresztül a kamera fejét mozgathatóvá tették.
  Mindkettő kompatibilis android eszközökkel is, nem csak Apple-lel, mint a Withings, illetve a felvételeket memóriakártyára tudják menteni.

Smart home, a valódi intelligens házak


  Egy intelligens otthon már a tervező asztalon is másképp születik, a házat számos érzékelővel, kapcsolóval, kijelzővel kell tervezni és a vezetékezése is eltér egy hagyományostól. Itt fő szerepet kap a könnyű áramú vezetékezés, mert minden érzékelőt, kapcsolót és vezérlő rendszert össze kell kötni. Több kilométer vezeték kerül be a falakba, de a végeredmény minden plusz munkát és költséget megér.

Egy nap okosházban

  Nézzünk meg egy átlagos napot, - így a legkönnyebb szemléltetni egy intelligens otthon működését. A fűtés-hűtés vezérlése természetesen alapja egy okos otthonnak, ezért ezzel kezdődik minden. Reggeli ébresztőnk előtt már a ház felébred, és felfűti a szobákat az általunk megadott hőmérsékletekre mire felébredünk. A redőnyök szintén lehetnek önműködők és az ébresztővel együtt mennek fel. A világítás tematikák alapján programozhatók. Pl. filmnézés, reggeli készülődés, nappali fények stb., így csak azok az izzók aktívak, amikre tényleg szükség is van. 




Miután mindenki elindul és üres marad a ház, az automatika ismét átveszi az irányítást. Kapukat bezárja, redőnyöket leengedi, kamerákat és riasztókat aktiválja, fűtést kikapcsolja. Így biztoságban érezhetjük otthonunkat és még spórol is nekünk a rendszer, azáltal, hogy nem fűt feleslegesen. Szokásaink alapján tanul a rendszer és „tippel”, mikor érhetünk haza. Ha úgy gondolja, hogy általában ötkor érünk haza, akkor a ház négykor elkezd fűteni vagy hűteni, hogy kellemes közeg fogadja érkezésünket. Miután megérkezünk, lekérdezhetjük a csengőt, volt-e mulasztás, vagy a kamerák, mozgásérzékelők láttak-e valamit. Este már csak egy érintés és a redőnyök, fények igazodnak az esti filmnézéshez, olvasáshoz, később pedig aktiválja az éjszakai biztonsági rendszereket.

 Otthonunk vezérlése

  Ennek a sok-sok funkciónak a vezérlése pofon egyszerű. Az elején kicsit több időt kell rászánni, hiszen a felprogramozási és tanulási időszak hosszabb lehet, de mindezt nem a pincében, kapcsolókon kell állítanunk, hanem akár egy tableten a kanapénkról.
Rendelhetők állandó pontra telepített vezérlők (redőnykapcsoló, villanykapcsoló, stb.), de vezérelhetünk mindent központi kijelzőről vagy okostelefonról is. Fizikai kapcsolók azért mindig célszerűek lehetnek.

  A kénylem és a biztoságon kívül nagyon fontos szempont a költséghatékonyság. A rendszer intelligens neve nem csak egy fantázia név. Képes tanulni, tudja szokásainkat és ehhez igazítja a lakó környezetünket. Éjszaka és nappal nem fűt feleslegesen, a redőnyöket képes úgy mozgatni, hogy ne tűzzőn be a nap, ekkor a klíma rendszeren tud takarékoskodni. Minden lehetőség és megoldás a kényelmünket szolgálja, azon felül, hogy biztonságban vagyunk és a házunk magától spórol. 

A jövő háztartása


  A digitális otthon világában - ahol már mindent behálóz a WI-FI és minden pillanatban okos telefon van az ember kezében -, majd a hűtőnk ellenőrzi helyettünk a benne elhelyezett termékek szavatosságát, képet küldd nekünk az éppen uralkodó állapotokról a polcokon (minden ajtónyitásnál fényképez, a benne elhelyezett kamerával), és még heti étrendet is összeállít a hűtő tartalmából, amelyet a rászerelt kijelzőről is böngészhetünk.
  Sőt, ha egyáltalán nem akarunk felnézni az okos telefonunk képernyőjéről, akkor azt is beállíthatjuk, hogy a hűtőnk automatikusan rendeljen azokból az élelmiszerekből, amelyekből már kevés van.

  Egy okos sütő esetében nem kell gondolkodni, hogy mit süssünk és hogyan. Recepteket ajánl nekünk (az LG eszközök kompatibilisek egymással, így pl. a sütő észleli, hogy mi található a hűtőnkben) és magától be is állítja a sütési hőfokot, időt.
   Az okos mosógépre pl. extra mosási funkciók tölthetők le - akárcsak telefonra alkalmazások -, emellett előre jelzi az esetleges hibákat. Távolról vezérelhető telefonon keresztül, sőt, mosás végeztével értesítést küldd számunkra.

  Az okosporszívó telefonon keresztül adott utasításokkal is irányítható és a rászerelt kamerával a lakásban is körbenézhetünk.

  Az okos eszközök elterjedése megállíthatatlanul terjed, és nem könnyű velük lépést tartani. A cikk egy kis ízelítőt mutat be a rengeteg kiegészítő közül, amelyek most a piacon vannak. További részleteket olvashat a felhasznált forrásokban:

Okostelevíziók:
- Sony.net - androidos TV
- Index.hu - streaming
- Hwsw.hu - okostévék

Intelligens mérleg és vérnyomásmérő
- Withings.com - termékcsalád
- Withings.com - okosmérleg
- Imedicalapps.com - intelligens vérnyomásmérő
- Withings.com - vérnyomásmérő

Az okosizzó és az okoskonnektor
- Meethue.com - Philips Hue izzók
- Elgato.com - Elgato izzók
- Lifx.com - Lifx izzók
- iMagazin.hu - okosizzó teszt
- még több izzó: itt és itt
- D-link.com - okoskonnektor
- Geeks.hu - okoskonnektor teszt

Okoskamera
- Withings.com - okoskamera
- iMagazin.hu - Withings okoskamera teszt
- Samsungsmartcam.com - Samsung okoskamerák
- Biztonságtechnikai-aruhaz.hu - Provision kamera

Smart home
- Smarthome-magyarország.hu
- Alternatív energia I 
- Alternatív energia II

Jövő háztartása
- Lg.com - LG termékcsalád
- Lg.com - LG okos hűtő
- Ithirek.com - okos hűtő, mosógép, porszívó, sütő
- Impressmagazin.hu - okos hűtő, sütő

Továbbá:
- internetszemle.blogspot.com - részletes cikkeim
- Index.hu - okos otthon


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése