keresés

2015. december 8., kedd

Kitekintés: Internetcenzúra más országokban

Kína mellett számos más országban is jelen van az internetcenzúra, talán kisebb mértékben, de ugyanúgy nem elhanyagolandó.Ezekben az országokban is,csakúgy mint Kínában a nemzetbiztonsági érdeket, a kultúrát tartják szem előtt, amihez hozzátartozik, hogy a károm, nem kívánt tartalmakat szűrni kell. Ilyen országok közé tartozik: Törökország, Kuba, és Oroszország.

Kuba

Ha Kubában járunk nem csak azzal kell számolnunk, hogy blokkolva lesznek bizonyos oldalak, amikre rá szeretnénk lépni, de azzal is, hogy internetkapcsolat is csak elvétve fordul elő, fizetős helyeken pedig elég borsos árat kérnek érte. Mit is jelent ez? 1000-1500 Ft/óra, a telefonálással szintén ez a helyzet, percenként 1300 Ft. Ilyen árak mellett nyilván mindenki csak és kizárólag a legfontosabb ügyekben használná akár a telefonját, akár a számítógépét. Miért is van ez? Nagyon igyekszik a kormány elzárni a népet az információktól, mi sem mutatja jobban, minthogy az otthoni internet kapcsolat határozottan tiltva van, és a munkahelyeken is csak nagyon indokolt helyzetekben van engedélyezve. Az emberek azonban így is szomjaznak az információra, ezt is alátámasztja, hogy az internet kávézók előtt kígyózó sorokban állnak az emberek. Mivel próbálják kijátszani a cenzúrát? Különböző helyeken, mint a nagykövetségeken vagy feketepiacokon, a felhasználónevüket és jelszavukat árulják a hozzáféréssel rendelkező emberek.

Törökország

Itt is elsősorban nemzetbiztonsági érdekekből cenzúráznak bizonyos tartalmakat, első sorban a közösségi oldalakat támadják. Egy 2014-es rendelkezés szerint már bírói végzés nélkül is bezárathattak egy olyan oldalt, ami esetleg veszélyeztetheti a nemzetbiztonságot. Sőt korlátlan tüntessenek el honlapokat.  Ezt követően megindult a Facebook, Youtube és a Twitter folyamatos korlátozása. A Twitter esetében nem is botrány kerekedett, amikor is annak a megszüntetése kudarcba fulladt. Azon a napon, amikor bevezették a tiltást megháromszorozódott a forgalma. Miért is tiltanák be a közösségi oldalakat? Kibukott a kormánnyal kapcsolatban egy korrupciós botrány, az ellenzék nem is habozott ezt kihasználni. És vajon mik is erre a legkedvezőbb felületek?
mértékben gyűjtenek információkat az emberek internet felhasználásáról. megnézhetik ki milyen
oldalt keresett fel, sőt utasíthat internetszolgáltatókat, hogy

Oroszország

Ugyan több helyen is mást-mást nyilatkozott az orosz kormány azt illetően, hogy lesz-e internet cenzúra vagy sem, végeredményben mégis bevezették. Alapja a kínai internetcenzúra, bár néhány helyen még ezen is tudtak szigorítani. Az első rendelkezéseik közt az szerepelt, hogy ugyanazok a szabályok fognak vonatkozni az internetes sajtóra, mint az írottra, ha valami olyat közölnek, ami tiltva van, akkor 1 hónapon belül megszüntetés vár rájuk. A legtöbb rendelkezést a droghálózatok blokkolásával és a pornográfiával magyarázzák. Egy 2014-es rendelkezés pedig a bloggereket támadta meg. Akiknek több, mint 5000 követőjük van kötelesek a saját nevükön publikálni,
regisztráltatnia kell magát egy kormányhivatalnál, valamint ugyanazok fogják kötni a kezeit, mint egy hivatásos újságírónak. Mit is jelent ez? Csak a valóságot írhatják és utána is kell járniuk, hogy úgy van-e, ahogy ők mondják, a pontatlan információt eltávolítani, nem lehet senkit rágalmazni. De még ennél is tovább mentek, ez év őszétől egy programot indítottak el, ami keresi a szitok szavakat az interneten. Ha még ez sem elég szóba került egy saját internet hálózat kiépítése, amibe se amerikaiak se európaiak nem léphetnek be. Hogy ebből mi fog megvalósulni, az még a jövő zenéje.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése