keresés

2015. december 6., vasárnap

Edward Snowden, az ikon

Korábban az amerikai titkosszolgálatnak dolgozó Edward Snowden, a hírhedt NSA-adatok kiszivárogtatásával "üldözött" állampolgárrá vált, hosszú hajsza után csak ebben az évben sikerült megszereznie a menedékjogot. Ez alatt az út alatt megosztó vélemények születtek róla, de kétségbevonhatatlanul az adatvédelem szószólójává, igazi jelképpé vált. Ezt a népszerűséget az alig 2 hónapja működő Twitter oldala is mutatja, amin máris több mint másfél millió követője van. De hogyan épült fel ez az imázs?

A Snowden-ügy jelentősége

A Guardianban megjelenő első cikk után, az NSA azonnal kirúgta Snowdent, aki Oroszországban rekedve kért összesen 27 országtól menedékjogot, hogy az USA bíróságával szemben tudjon védekezni. Végül, 2015-ben az Európai Parlamenttől kapott védelmet. Természetesen a titkosszolgálatnak "kötelessége" volt feljelenteni munkatársukat, de ez közel sem azt jelenti, hogy Snowden az amerikaiak elől menekült. Voltak akik megvetették, de rengetegen támogatták és örültek, hogy végre valaki lerántotta a leplet a lehallgatásokról. Több politikus úgy véli, megszegte a törvényt, ám ezzel egy sokkal nagyobb bűntényre világított rá. Daniel Ellsberg "true constitutional moment"-nek nevezte  tettét, mely alatt arra utal, hogy Snowden a kormány eldugott ágának a felelősségre vonását érte el, a médián keresztül, és nem az igazságszolgáltatás útján. Többen rámutattak arra is, hogy nem az a lényeg, hogy jó-e amit tett, vagy rossz, hanem hogy milyen fontos társadalmi vitát robbantott ki. A Snowden-ügy társadalmi visszhangja felrázta az adatvédelmi témát világszerte, és ezzel teret adott annak, hogy ellenőrzése szigorúbb keretek között folytatódhasson. 

Mitől vált jelképpé?

Snowden rendkívül tudatosan építette ki személyes imázsát, bizalmat ébresztő hangvétellel osztotta meg az adatok kapcsán kialakított személyes véleményét. Az általa képviselt értékek a 21. század legkomolyabb társadalmi problémái ellen álltak ki. Leginkább ilyen a magán életbe vetett hit. Azzal, hogy a nyilvánosságot informálta, hogy hogyan kormányozzák őket, éppen azért állt ki, mert nem akar egy olyan társadalomban élni, ahol bármit tesz vagy mond, azt rögzítik. Ugyanakkor állítása szerint: "Már elértem a célomat...Nem akartam megváltoztatni a társadalmat. Egy esélyt akartam adni a társadalomnak, hogy eldönthesse változásra van-e szüksége. Csak azt szerettem volna elérni, hogy az emberek beleszólhassanak hogyan kormányozzák őket." Azzal, hogy nyíltan felvállalta a kiszivárogtatásával kapcsolatos tetteit, ösztönözni próbál erre másokat is, többek között így vált a szólásszabadság egyik jelképévé. 

A jövőben sem áll le 

Bár jelenleg Oroszországban ragadt Edward Snowden, közvetett kommunikációval előadásokat tart, nem hagyja, hogy a téma iránti érdeklődés lankadjon. Felszólalt a South by Southwest interaktív technológiai konferencián, a vancouveri TED konferencián, valamit a Kim Dotcom "Moment of truth" gyűlésén. Közben szuperhősökkel is felvehetné a versenyt, ugyanis már elkészült a róla mintázott baba, melynek megvásárlásával a Freedom of the Press Foundation-t támogatja. Emellett játék is készült, melynek történetét és karakterét ő ihlette, ez az Eddy's Run. Már 3 film készült életéről, a Big Data együttes pedig dalt írt róla Snowden in címmel. Berlinben és New Yorkban szobrot emeltek a tiszteletére. 

Snowden Alternatív Karácsonyi Üzenete 2013-ból: 


Forrás: Mediablog 2.0


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése