keresés

2015. december 7., hétfő

Anonymus vs. ISIS, 2. felvonás

Újabb fejezethez érkezett az Anonymus hackercsoport és az Iszlám Állam kiberháborúja. Ugyan eddig is tevékenyen harcoltak az ISIS propagandagépezete ellen az álarcosok, de most egy szervezett trolltámadásra invitálják az internetet, hogy a terrorszervezet kemény harcos imázsát porig rombolják, és a valósághoz közelebb álló bohócok gittegyleteként leleplezzék őket.

Eddigi összecsapások

Januárban hirdették meg először, hogy virtuális akciókat terveznek terrorista szervezetek honlapjai ellen, a listán szerepelt az ISIS is. Oka a Charlie Hebdo mészárlás volt, ez novemberig 11 000 törölt twitter fiókot jelentett, majd az újabb merényletek után érkezett a következő hadüzenet, ennek eredménye pedig 5500 feltört fiók. Mostanra kettészakadt a csoport, az egyik oldalon maradt a világ kormányaival szemben álló Anonymus, a kiváltak pedig maszk nélkül, GhostSec Group-ként folytatják, együttműködve a titkosszolgálatokkal, így minden információt és értesülést el tudnak juttatni a megfelelő szervekhez.

Az ISIS imázsa és annak tönkretétele

Mivel leginkább a rossz körülmények között élők, a városi életből kiábrándultak és az elnyomottak kilátástalanságát kihasználva toboroznak tagokat, így egy erős és kemény szervezet látszatát kell kelteniük. A kaland és dicsőség ígéretével vonzzák a fiatalokat, és ezt tervezi porrá zúzni egy grandiózus akcióval az Anonymus. Összehangolt trollkodásra szólítanak mindenkit december 11-én, amit kikiáltottak ISIS Trolling Day-nek. Ezen a napon remélhetőleg elárasztja a netet egy rakás vicc, mém és photosop alkotás, ami nevetségessé teszi a terroristákat, odacsapva a propagandagépezetüknek, mivel a social media az egyik legfőbb toborzóeszközük. Ha itt vereséget szenvednek, talán kevesebben dőlnek be a macsó hős élettel csábítóknak. Külön pofon, hogy a #Daesh illetve #Daeshbags hashtagekkel szeretnék felfuttatni a lejáratást, ugyanis a Daesh nevet gyűlöli az ISIS. Eredetileg az Iszlám Állam arab rövidítése, de több negatív jelentése is van, ha kicsit máshogy írják, pl. daes (eltipró) vagy dahes (viszályt szító). A hashtageket másképp is ellenük akarják fordítani: olyan tageket használnak, mint amiket az ISIS tagjai, de lejárató tartalmakkal posztolva.
"Megmutatjuk nekik, hogy kik ők valójában, hogy nem egy egy vallást és nem egy istent képviselnek, csak agymosók, akik a fiataltól az öregig terjesztik a propagandájukat a nyugat ellen, miközben a valóságban növelik a távolságot az országok közt és sokaknak rossz hírnevét keltik." - áll az Anonymus hivatalos közleményében.

Felhasznált cikkek:
444444444
Softpedia
Lifezette, Lifezette

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése