keresés

2015. november 29., vasárnap

Az egészség e-ügye

Az állami elektronikus egészségügyi rendszer már nem csak egy elképzelt jövőkép. Egy digitális adatbázis létrehozása és üzemeltetése az egészségügy területén is rendkívül fontossá vált. Magyarországon a tervek szerint 2017-től minden egészségügyi adminisztráció
elektronikusan fog működni. Ennek megvalósításáért az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) a felelős, a kiépített rendszer lelke az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) nevű adatbázis lesz. Az EESZT az egészségügy összes szereplőjének – a lakosság, az egészségügyi intézmények és dolgozóik – adatait tartalmazni fogja. A rendszerben való eligazodást egy ingyenes mobiltelefonos alkalmazás is segíti. Az EESZT használatához a felhasználók csak azután kaphatnak jogosultságot, ha előzőleg megtörtént az ügyfélkapus azonosításuk.

Előnyös és modern rendszer
Mára már teljesen természetes, hogy minden egyes tevékenység naplózásra kerül, így bármikor elérhetővé, visszakereshetővé válik. A központi adatbázissal kiküszöbölhető, hogy többször elvégezzék ugyanazt a vizsgálatot, ezzel kényelmesebbé teszi az ellátást a betegeknek és az őket ellátó orvosoknak egyaránt. Az adatokat csak orvosok és gyógyszerészek kezelhetik, és ehhez megfelelő végzettség, illetve hozzáférési engedély szükséges. Így például a gyógyszertárban a gyógyszerész csak az elektronikus receptekhez férhet hozzá, a leletekhez és a laboreredményekhez nem.

Naplózott egészség
MeNTA app
A központi elektronikus rendszer kiegészítője a Mobil EgészségNapló és Tájékoztató Alkalmazás, azaz a MeNTA. A már letölthető alkalmazás célja, hogy az adatokat az ügyfélkapun keresztül az orvossal is megosszuk. Ez nagy segítség minkét oldal számára, és végre értelmet nyer az okosórák használata is. A folyamatos jelenlét, az adatok és eredmények pontos és szakszerű tárolása meglehet, hogy sok negatívumot rejt magában, de nem szabad rögtön elítélni. Sürgősségi helyzetekben akár életet is menthet egy-egy információ, a nyilvántartás pedig nagyban segíti majd a személyre szabott orvoslást is.

A legnagyobb kihívás
Teljesen nyilvánvaló, hogy az emberek legérzékenyebb adatai az egészségükkel kapcsolatosak - például a pszichiátriai vagy nemi betegségről szóló adatok -, ezért kiemelten fontosak ezek védelme. Az adatvédelem nagy kihívás az EESZT fejlesztőinek, de előreláthatólag a legmagasabb, ötös biztonsági szint lesz érvényes a rendszerre. A bankkártyáknál is szigorúbb biztonsági előírások miatt elméletileg nem kockázatos a nyilvántartás, ugyanakkor minden rendszert fel lehet törni. Az esetleges visszaélések miatt rendkívül sok hátulütővel bír az elgondolás. Hiszen itt nem "csak" személyes adatok forognak kockán, adatszivárgás vagy lopás esetén egy ember teljes egészségügyi korképe terítékre kerülhet, és a károk visszafordíthatatlanok.



Törekvés a gyógyításban

Az EESZT megalkotásának oka nem az egészségügy megreformálása volt, hanem egy olyan közös platform kialakítását tűzte ki célul, amely segíti az egészségügy szereplői közötti együttműködést és kommunikációt. "Az elektronikus egészségügy megvalósítása világszerte fontos törekvés a gyógyításban, Európában ebben a skandináv államok és Észtország járnak az élen. Magyarország azért van könnyű helyzetben, mert egy egészségbiztosító működik." Meglehet, hogy az átállás nehézkes és rendkívül furcsa és ismeretlen helyzet megoldásával fog járni, de mindenképp fontos, hogy haladjunk a korral. Ez egy igen modern fejlesztés, amely többek mindennapjait könnyítheti meg, teheti jobbá az életüket.

Felhasznált források:
Központi adatbázis segíti a gyógyítást - metropol.hu
Veszélyes adatbázisok az egészségügyben - nepszava.hu
Lefektették az egészségügy alapjait - hgysz.hu
A MeNTA lesz az orvosok és betegek segítsége - eloben.hu
Magyar app lesz az orvos jobbkeze - origo.hu

További hírek:

Egészségügyi állapot az ügyfélkapun - hvg.hu
E-egészségügy - egov.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése