keresés

2014. november 11., kedd

Az iPhone tulajdonosok sincsenek biztonságban


Míg pár évvel ezelőtt az iOS-felhasználói világ tagjai még biztonságban érezhették magukat, nem kellett  telefonos kártevők  miatt aggódniuk, mára már a malware-gyártók őket sem kímélik. 
Egy amerikai szakértői csoport még csak most fedezte fel a WireLurker nevű vírust, az azonban már így is telefonok százezreit megfertőzhette. Az ártalmas kód egy Maiyadi nevű, kínai alkalmazásbolton keresztül terjed, és a szakemberek szerint félkész állapotában is már több, mint 300 ezer alkalommal töltötték le a forrásul szolgáló programot.
A telefon akkor kapja  el a vírust, ha USB-kábellel feldugják egy már fertőzött számítógépre. Fontos megemlíteni, hogy ez nem csak a jailbreakelt iPhone-okat fertőzi meg, ott azonban egy egyszerű képregényfájl feltöltésén kívül nem okoz  nagyobb problémát, nem úgy, mint a jailbreakelt telefonoknál. A program itt átírja a TaoBao és az AliPay  nevű alkalmazásokat, hogy megszerezze az Alibaba nevű online piactéren használt fizetési információkat. 
A szakemberek már kifejlesztettek tesztprogramokat a vírus felismerésére, azonban mint mindig, a legjobb  megoldás itt is a megelőzésben rejlik. Ha az iOS-felhasználók csak az App Store-on keresztül elérhető  alkalmazásokat használják és nem csatlakoztatják telefonjaikat ismeretlen (esetleg fertőzött) számítógépekre, elkerülhető a probléma. 
Korábban is napvilágot láttak már vírusok (mint például a Flashback), melyek kifejezetten az Apple-t támadták (jelszavakat, különböző  adatokat szereztek meg a felhasználóktól), de ezek többségében szintén a jailbreakelt telefonokra jelentettek  elsősorban veszélyt. A helyzet azonban korántsem megnyugtató, csak idő kérdése és már a becsületes felhasználók adatai sem lesznek biztonságban.
Forrás 
Kép 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése