keresés

2014. november 10., hétfő

A kínai hackerek és az Icloud "bimbózó" kapcsolata



    Elővigyázatosnak kell lennie annak,aki Kínában szeretné nézegetni kompromitáló fotóit,és ezt mind az Icloud alkalmazással tenné.Ugyanis ismeretlen kínai hackerek támadták meg és kezdték feltörni  Apple és azon belül az Icloud felhasználók adatait( az esetről egészen véletlenül eszünkbe juthat az augusztus végén kirobbant Fappening botrány ,amiről itt lehet olvasni).


 A botrány kitörése


   Az Iphone 6 hivatalos Kínában való árusításakor a kínai vezetőség kérésére  az Apple megnövelte az IOS szoftverek biztonságát.Ezt követően ki is robbant a hacker-botrány.






Óvintézkedések


    Az Apple kedden figyelmeztette a felhasználókat, hogy óvatosan  és figyelmesen jelentkezzenek be   a szolgáltatásba, mert valakik szervezett támadásokkal próbálják megszerezni az adataikat. Maga a tárhely ezúttal nincs veszélyben, mert a támadók közbeékelődéses támadással próbálkoznak, ami azt jelenti, hogy elhitetik a mit sem sejtő felhasználókkal  hogy a cég hivatalos honlapján jár,azonban a  személyes adatok mind a hackerek birtokába kerülnek.

Tettesek és miértek 


    Az Apple ugyan nem állította ,hogy Kína áll a háttérben,azonban  a GreatFire.org nevű cenzúraellenes szervezet szerint ők állhatnak az akció mögött.
    Su Gim Goh ,az F-secure biztonsági tanácsadója szerint  ez a támadás nem olyan, amit egy programozgató "hobbihacker" kölyök meg tudott volna csinálni.  Szerinte is egy szervezett csoport vagy a kormány állhat a próbálkozások mögött. A külügyminisztérium szóvivője gyorsan tagadta a vádat,azonban nem ez az első eset, hogy nyugati szolgáltatások utáni kémkedéssel vádolják a kínai kormányt. A mostanihoz hasonló jellegű támadás legutóbb a Yahoo-t érte múlt hónapban( emellett a Github , a Google és a Microsoft is  az "áldazatok" listáját bővíthetik.)


forrás1
forrás2
forrás3

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése