keresés

2014. november 3., hétfő

A Bittorrent betör a zenepiacra?

Mint megannyi más album a világon, letölthetővé vált torrentként Thom Yorke a Radiohead-frontemberének új albuma. Csakhogy ez alkalommal legálisan, maga a zenész kezdeményezésére került fel Bittorrent Bundle formában a lemez a torrentoldalakra. Kérdés, hogy az új formátum a zenekiadás forradalmához vezet-e, vagy legyűrik a nagyobb kiadók és a kalózletöltések.

Régen minden egyszerűbb volt, az offline korban az előadók a kiadók segítségével jutottak el a közönséghez, akik így beszerezhették a mindennapi hallgatnivalót, a közvetítő pedig megkapta a jussát. Ezt a konstrukciót borította fel az internet, mellyel egy köztes állapot jött létre, hisz a zenész már közvetlenül is elérhetné a zenehallgatót, de a kiadó mégis elviszi a profit nagy részét, és ezért mindenki őket utálja.

A zenestreamelők már közvetlenebbé tették a felhasználók számára a legális zenéhez való hozzáférést, de a jogdíjak még mindig keresztül folynak a kiadókon. Ezért mintha eltávolodott volna a zenész és közönség érdeke. A felhasználó telefonján is elkívánja érni a zenét, felfedezne új előadókat, mások által összeállított listákat böngészne, vagy az ízlésének megfelelő zenefolyamot hallgatna. Az előadó pedig szeretne megélni a zenéjéből.

Az állandóan változó piac szereplői folyton kísérleteznek új kiadási és terjesztési módokkal. Ebből lett a CD, így csinált forradalmat az iTunes, ezért születtek meg a stream-ek. Valamint ezért adta ki Thom Yorke Tomorrow's Modern Boxes című szólóalbumát Bittorrent Bundle-ként.

Bolt a zenében?

A formátum lényegében egy torrentfájl, melyben nem csak zenéket, hanem más tartalmakat is eljuttathat közönségének a zenész. A Bittorrent célja lényegében az volt, hogy a kiadók kihagyásával közvetlen megjelenést tegyen lehetővé az alkotóknak. Így a Bittorrent szerint nem a zene érhető el a boltban, hanem a bolt költözik a zenébe. Magyarán a csomagot letöltve mindig valamilyen ingyenes kedvcsinálót kapunk, majd lehetőségünk nyílik a zárolt tartalmak feloldására.

Azt hogy  mibe kerül a feloldás - fix ár, választható adomány, vagy csak egy email cím megadása - maga a tartalom előállítója dönti el. York albuma az első fizetős Bundle, habár az ötlet nem új, hiszen a tavaly májusi indulás óta már több mint száz csomag készült, és nem csupán zenés hanem filmes csomagok is. Júniusban a Bundle-letöltések elérték a 100 milliót, York albuma önmagában pedig a 3 millió letöltéshez közelít.
Az ötlet része a kiadók kihagyása, így az előadóknak az árból nagyobb rész marad meg. A Tomorrow's Modern Boxes 6 dollár, ebből 90 százalék megy közvetlenül az előadónak, 10 százalékot tart meg a Bittorrent. A letöltött fájlokban nincs másolásvédelem, de a torrentet egy vásárlással csak kétszer lehet letölteni. Összehasonlításképp: Philip Selway, a Radiohead egy másik tagja iTuneson árulja a saját szólólemezét, 9,99 dollárért vagy 9,90 euróért, amiből a kiadóhoz megy 7 dollár, a többi az Apple-nél marad.

 Visszaesés?

Ma a stream-ek idején leáldozott annak, hogy egy előre összeállított albumért kelljen fizetnünk, még akkor is ha csak három szám tetszik nekünk az egészből. Vagy ugyan annyit adjunk egy kétszer átpörgetett albumért, mint egy rongyosra hallgatottért. Viszont a fizetős torrent mintha visszakanyarodna ebbe az irányba. A letöltés így tovább tart, és automatikusan nem érhető el minden eszközünkön, vagyis mi magunk másolgatjuk, ha máshol szeretnénk hallgatni. Le kell mondanunk a zenehallgatási szokásaink alapján kapott ajánlatokról, a mások által összeállított lejátszási listákról és hasonló funkciókról.

Így bizonyos értelemben a Bundle elsősorban az előadónak jobb a streamingnél. Márpedig éppen a közönség igényeinek jobb kiszolgálása miatt lett sikeresebb az illegális letöltés, és ugyan ezért tudta visszaszorítani ezen tartalmakat a Spotify és társai. A Bittorrentnél is érzik, hogy a felhasználóknak fontos szempont a zene felfedezése, ezért vezették be a címkézést és keresést, hogy kevésbé tűnjön visszalépésnek a megoldásuk. Az elérés nehézkességét is igyekeznek csökkenteni azzal, hogy néhány Bundle ingyenes részét beágyazhatóvá és streamelhetővé tették.

Amire biztos hogy jó ez a projekt, az hogy felkavarja az állóvizet és megmutassa van más lehetőség, ezzel motiválva lépésre a zenehallgatóknak sok szempontból előnyösebb megoldásokat. "A torrentnek nincs szüksége szerverekre vagy a felhő halandzsájára. Önálló, beágyazható boltfelület."-írta Yorke a beharangozójában.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése