keresés

2014. szeptember 29., hétfő

Multitasking=agykárosodás?


  Ma már mindennapi látvány, ha egy anyuka egyszerre telefonozik és foglalkozik a gyerekével. Sőt egyre többen tesznek hasonlóan, csak ők például leveleznek, filmet néznek és még valamilyen egyéb tevékenységet végeznek párhuzamosan, egy időben. Ezt nevezzük multitaskingnak vagy halmozott médiafogyasztásnak. Viszont azt eddig nem tudtuk, hogy ezzel árthatunk magunknak.

      A multitaskingot már több éve figyelemmel kíséri a tudomány. Most azonban a Sussexi Egyetem kutatói felfedezték, hogy a halmozott médiafogyasztás agykárosodáshoz, depresszióhoz, érzelmi és lelki problémákhoz vezethet. "Ez volt az első felmérés, amely az agyszerkezet és a médiahasználat közötti kapcsolatot vizsgálta. Fontos felhívni a figyelmet: ahogy a készülékeket használjuk, az talán megváltoztatja a gondolkodásunkat, és lehet, hogy ezek a változások az agyszerkezet szintjén mennek végbe" - mondta Kep Kee Loh neurológus.

   Akik egyszerre okostelefonoznak és nézik a kedvenc sorozatukat, azok már ki vannak téve az agykárosodásnak, főleg ha ezt rendszeresen teszik. Már pedig a mai fiatal generációra jellemző ez a tendencia. Ennek hatására a szórt figyelem képessége erősödik bennük. Később pedig ez figyelemzavarokat okozhat. Sajnos a felnőttek sem állnak fényesebben, mivel náluk is fellelhető már ez a probléma és egyre elterjedtebb. 

     Ez annak is köszönhető, hogy a szülők is csak részben figyelnek a gyerekeikre (például, mint a fent említett anyuka). A gyerekek pedig könnyen eltanulják ezt a viselkedési mintát a szüleiktől. Sokat segítene, ha a felnőttek ténylegesen csak egy dologra figyelnének, különösen akkor, amikor a gyerekeikkel foglalkoznak. A gyerekeknek pedig érdemesebb lenne megtanítani, hogy egy dolgot csináljanak egy bizonyos időig. Mondjuk fél órát hallgassanak zenét, utána leülhetnek internetezni. Csupán következetességre van szükségünk és az agyunkat már meg is óvtuk a károsodástól.

Forrás
Kép

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése