keresés

2013. december 2., hétfő

Okostelefonok japán és kínai helyzete

Egy közvélemény-kutatás szerint Japánban hihetetlen népszerűségnek örvend az iPhone. A múlt hónapban az eladott készülékek 76%-a Apple gyártmányú volt. Ez persze nagyban köszönhető az ősz elején bemutatott két modellnek az 5C és 5S-nek.
Japánban minden szolgáltató árusít iPhone-t. Természetesen a későbbiekben azért várható csökkenés.
A többi operációs rendszer a maradék 24%-on osztozik.

Kínában kicsit más a helyzet. Az Android aránya idén szép lassan növekedett, negyedévente kb. 3%-kal. Jelenleg 59%-on áll és főleg a Symbiantól veszi el a helyet. Az iOS 18-20% között meglehetősen stabil helyet foglal el. A Windows viszont szinte jelentéktelen.
Gyártók tekintetében a Samsung vezeti a rangsort 30%-kal, ezt az Apple és a Xiaomi követi.
A felmérés kiterjed az árkategóriánkénti vételre is. Tavaly az androidos telefonok közel fele az 1000-2000 yüanos (36-72 ezer forint) árkategóriából került ki. Mára azonban kicsit szórtabb a kép, ugyanis a 100yüan (36ezer forint) alatti kategóriából 21%, a 2000-3000 yüanos (72-140000 forintos ) kategóriából pedig 22,3% kelt el. Az egy évvel ezelőtt uralkodó kategória mára mindössze 30%-ot tesz ki. 

Forrás: hwsw

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése