keresés

2013. november 12., kedd

Internetet az egész világnak!

Legalábbis ez a kitűzött célja a Facebook-alapító Mark Zuckerberg által indított Internet.org nevű kezdeményezésnek, mely tagjai között tudhatja többek között a Nokiát, Ericssont és a Samsungot is. Ahogy a honlapjukon olvasható, jelenleg a Föld lakosságának kétharmad része nem rendelkezik hálózati eléréssel, így az együttműködés célja, hogy ezen emberek számára is elérhetővé tegyék az internetet, ezzel "összekötve mindannyiunkat". Elképzelésük szerint ennek eléréséhez három fő szempontot figyelembe véve dolgoznának  közös, új fejlesztéseken. Ezek a szempontok: a megfizethetőség (tulajdonképpen ez jelenti napjainkban a fő problémát az érintett országokban); a hatékonyság (azaz a fejlesztések minél jobb tömöríthetőségre és gyorsaságra irányulnának); és megfelelő üzleti modellek létrehozása.
Természetesen ez a projekt nem pusztán a filantrópia egy megható megnyilvánulása (bár kétségkívül társadalmi felelősségvállalásra is utal), hiszen megvalósulása esetén üzleti haszonnal is járna az alapító tagok számára. Példának okáért a Facebook-felhasználók száma az internetet aktívan használó országokban szinte mindenhol elérte a várható legmagasabb szintet, így, ha tovább akarja növelni felhasználói bázisát, kénytelen lesz aktívan részt venni az internethez egyáltalán hozzájutók számának növelésében.
A projekt azonban mindmáig meglehetősen ködös, lényegében csak a szándéknyilatkozat, valamint az említett, konkrétumokat nem tartalmazó weboldal érhető el. Kérdés, hogy nem csak egy PR-célokat szolgáló hangzatos kijelentéssel állunk-e szemben...

forrás1
forrás2




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése